2011. decemberében és 2012 tavaszán
Morvai Krisztina független EP képviselő állampolgári megkeresés nyomán személyesen látogatott el Jászberénybe, ahol elképesztő állapotokkal találkozott a Munkás utcában és a törvényesség kikényszerítése érdekében fellépett, az erről készült film itt nézhető meg:
Bő egy évvel később,
2013. februárjában
Gaudi-Nagy Tamás tájékozódott a helyszínen, a Munkás utcai cigánytelep elbontása után erről (is) készült az alábbi videó összeállítás. Mi történt az ott lakókkal, hogy fogadták a változást a helyiek és mi lehet a megoldás ? - erre kerestük a választ.
A cigány-magyar együttélés megoldását keresve kijelenthető: jelenleg zsákutcás helyzetban vagyunk. Az elmúlt több mint 22 évben a politikai elit nagykoalícióban ölte a pénzt különböző cigány felzárkóztatási programokba, melyek eredménye - leszámítva, hogy néhány politikus és cigány vezető nagyon jól járt - gyakorlatilag a semmivel egyenlő. A megoldás a törvényes eszközökkel a rend útjára terelés, kényszerítés, az együttműködőknek, beilleszkedőknek esélyt adni az emberhez méltó élethez az érpataki modell alapján. Ám mint a példa is mutatja, a cigányoknak különböző támogatások címén adott pénzek a korrupció melegágyát jelenthetik, a politikusok többsége pedig nem érdekelt a radikális változásban. A Jobbik kész megnyugtatóan rendezni a cigány-magyar együttélés problémás területeit, ez eddig sem pénz, hanem politikai elhatározás kérdése volt.
JÁSZBERÉNYI CIGÁNYOK - HOGYAN TOVÁBB? Almási L. filmje
Múlt pénteken nyújtotta be az ügyészség a vádiratot a 2006 őszi rendőrterror katonai bűncselekmények miatt 14 volt, illetve jelenlegi rendőrtiszttel szemben. A vádlottak között van többek között Gergényi Péter akkor budapesti, Bene László akkori országos rendőr-főkapitány és Dobozi József, a Rendészeti Biztonsági Szolgálat (Rebisz) akkori parancsnoka. A lassan vánszorgó felelősségre vonás újabb fejezetéhez értünk, amely üdvözlendő, de még mindig kevés. Ráadásul a volt rendőrparancsnok vádlottak ellen - pl. Bene László - döntően a felelősségre vonás elmulasztása miatt emeltek vádat, különös hangsúllyal a MTV székházostromra. A Gergényi elleni vádemelés nem terjed ki a 2006 október 23-i véres rendőri akciók miatti felelősségre annak ellenére, hogy ezen a napon a fővárosi rendőri erők műveleteit szintén ő irányította. A szemkilövéseket okozó nem rendszeresített vadászfegyverek, gumilövedékek használata miatt nem emeltek vádat, a polgárok százainak megverésével, önkényes bebörtönzésével járó célzatos embervadászatok miatt pedig csupán néhány vádemelés történt. De mi lesz a többi felelőssel ? A vádak alapján úgy tűnik, hogy a rendőrök sérelmei a civilekéhez képest hangsúlyosabb szerepet kaptak a felelősségre vonásban.
A rendőri vezetők elszámoltatása érdekében tett feljelentések sorában található a Nemzeti Jogvédő Alapítvány feljelentése, közös feljelentésünk, továbbá a 2006-os jogsértettek képviseletében Gőbl György által tett feljelentések is.
A közvélemény elvárja a bíróság gyors, nyilvánosság számára átlátható és pártatlan eljárását a mielőbbi érdemi határozathozatal érdekében, miután már így is megengedhetetlenül sok idő telt el a véres események óta.
A legnagyobb baj, hogy nincs a vádlottak között egyetlen akkori politikai vezető, így Gyurcsány Ferenc sem, őt még ki sem hallgatták. A számos rendelkezésre álló bizonyíték és jelentés ellenére a terrorcselekmény miatti felelősségre vonás még várat magára, de a felelőssége szóba jöhet katonai bűncselekmények felbújtójaként is akkori megnyilatkozásai és szerepvállalása alapján. A terrorcselekményt a törvény tíztől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Ezt célzó több feljelentés is benyújtásra került. Ezáltal mindenki, aki részt vett a tömeges rendőri jogsértésekben, akár felhívást adott rá terrorcselekmény miatt vonható felelősségre. Követeljük tehát a terrorcselekmény miatt gyanúsítást, majd vádemelést is Gyurcsány Ferenc és társaival szemben, illetve az összes felelős volt rendőrparancsnok elleni vádemelést is!
A Gyurcsányék és az összes felelős elleni vádemelés elmaradása sérti mindazok felelősségre vonáshoz fűződő jogait is, akik elszenvedői voltak a nagyszámú, személyes szabadságukat, testi épségüket és emberi méltóságukat sértő bűncselekmény-sorozatnak, amelyet a rendőrség állományához tartozó személyek követtek el nem egy esetben sajnálatos módon ügyészségi és bírósági közrehatással.
Az Ügyészségnek alkotmányos kötelezettsége e cselekmények alapos, ésszerű időn belüli kivizsgálása, illetve törvényi feltételek fennállása esetén vádemelés. Ismét fel kell tenni a kérdést: Mi az akadálya tehát annak, hogy a terrorcselekmény miatti vádemelésnek és Gyurcsányék felelősségre vonásának? Csak remélni tudjuk, hogy nem Debreczeni József nemrégiben megjelent szerecsenmosdató könyve hatotta meg az ügyészséget...
Budapest, 2013. február 12.
Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő
Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő
Sógor Csaba és Morvai strasbourgi "össztánca" az ősA nemzeti érdekek mentén lehetséges és szükséges is a pártvonalakon felülemelkedő, közös fellépés az Európai unióban. Ezt példázza Sógor Csaba (EPP) és Morvai Krisztina (Független) egymáshoz kapcsolódó, egymást erősítő felszólalása az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén az őshonos magyar kisebbségek jogfosztottságáról, illetve jogvédelmük szükségességéről. A felszólalásokra a kurd kisebbség védelméről szóló parlamenti viában került sor, 2013. februárjában.honos magyarokért
Morvai szópárbaja két Uniós biztossal
Megjelenés ideje: 2013.02.06.
A magyar kisvállalkozók és magyar munkavállalók helyzetével kapcsolatban bocsátkozott vitába az Európai Bizottság két illetékes biztosával - Andor Lászlóval és Antonio Tajanival - Morvai Krisztina, az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
Morvai Krisztina EP képviselő (Jobbik Magyarországért Mozgalom) közleménye
Budapest, 2013. január 10., csütörtök (OS) - Magyarországon újra lehetnek szemkilövetések és tömeges rendőri bántalmazások 2014 után
Az M1 Ma Reggel című műsorában Bauer Tamás a Demokratikus Koalíció alelnöke úgy nyilatkozott,
hogy az ún. (baloldali) "ellenzéki összefogás" fő célja, hogy 2014 után visszaállítsák Magyarországon a jogállamot.
Azon riporteri kérdésre, mely szerint a 2006. őszi rendőri fellépések jogállaminak minősíthetőek-e,
Bauer határozott igennel válaszolt, s ezt a válaszát többszöri újrakérdezés után megerősítette, rámutatva,
hogy a rendőrség 2006 őszén úgy járt el, ahogy el kellett járnia. A logika szabályai szerint ez azt jelenti,
hogy amennyiben a Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy féle összefogás a következő választáson netán
győzelmet aratna, minden esély megvan arra, hogy a kormányellenes tüntetőket, vagy akár az
1956-os Forradalom és Szabadságharc hatvanadik évfordulóján majdan békésen emlékezőket ugyanazzal
a brutalitással veri majd szét az akkori rendőrség, ahogy ez hat évvel ezelőtt történt. Kétségtelenül erényként
is felfogható, hogy a "demokratikus összefogás" ezek szerint ezt az elképzelést és célkitűzést nem is rejti
véka alá, hanem már most világossá teszi a magyar embereknek, hogy mire is számíthatunk az újonnan
kialakítandó "jogállamban". Aki az "összefogást" támogatja, aki rájuk szavaz, tudhatja tehát, hogy a tömeges
rendőri brutalitásokat, a gyülekezési jog sárbatiprását is támogatja, ezeket is megszavazza.
A magukat "demokratikus erőknek" nevezők igazmondáshoz való viszonya
is tisztázódott a ma reggeli tévéinterjúban, amikor Bauer Tamás
határozottan kijelentette, hogy 2006. október 23-án az Astoriánál
senkit nem bántalmazott a rendőrség. Az pedig szintén világossá
vált, hogy a "jogállam helyreállítására törekvők" mit gondolnak az
igazságszolgáltatás szerepéről egy jogállamban. A képviseletükben
eljáró Bauer Tamás ugyanis láthatóan teljes mértékben negligálja azt
a nagyszámú jogerős bírósági ítéletet, amelyek mindenben
ellentmondanak a 2006. őszi rendőri brutalitásokkal kapcsolatos
pimasz és szélsőséges állításainak. Akinek eddig bármiféle kétsége
volt efelől ma reggel megbizonyosodhatott róla: a
Bajnai-Gyurcsány-Mesterházy féle összefogás valódi célja, hogy újra
totális diktatúrát, rendőrterrort vezessenek be Magyarországon. Ezt
nevezik ők "jogállamnak".
Budapest, 2013. január 10.
Morvai Krisztina EP képviselő, az Európai Parlament LIBE
(Szabadságjogi, Rendészeti és Igazságügyi) Bizottságának tagja
...
Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás nyílt levele
Polt Péter legfőbb ügyész részére:
Haladéktalanul szüntessék meg
a Borbély Józseffel szembeni eljárási jogsértéseket
Legfőbb Ügyészség
Dr. Polt Péter legfőbb ügyész úr részére
Budapest
Mint emberi jogok védelmével foglalkozó nemzeti jogvédők és európai
parlamenti, illetve országgyűlési képviselők kötelességünknek
érezzük, hogy felhívjuk a közvélemény és az ügyben érintett
döntéshozók és szervek, így a T. Legfőbb Ügyész Úr figyelmét is a
Borbély Józseffel, a TEMPO Párt elnökével szembeni kirívó eljárási
jogsértésekre, amelyek haladéktalan megszüntetése feltétlenül
indokolt.
Az elmúlt napokban számos megkeresést kaptunk jó szándékú, aggódó
emberektől, hogy súlyos emberi jogi jogsértések történtek Borbély
Józseffel szemben, aki évek óta szívós küzdelmet folytat társaival
együtt többek között a korrupció és a felszámolási-maffiák ellen.
Bár közéleti tevékenysége során sok közéleti szereplő között minket
is bíráló véleményt fogalmazott meg, jogvédőként elengedhetetlennek
tartjuk, hogy fellépjünk jogainak védelme érdekében, mivel esete jól
példázza, hogy az önkény a jogalkalmazásban milyen hátrányos
következményekhez vezethet, és mint ahogy korábban is kiálltunk a
koncepciós eljárások jogsértettjei mellett, most is fel kell
emelnünk szavunkat.
A Kossuth Holding Zrt. nevű, felszámolással foglalkozó társaság
működésének törvényessége vonatkozásában Borbély József és Minda
Zoltán kritikus véleményt és tényállításokat fogalmaztak meg, amiért
velük szemben rágalmazás vétsége miatt büntetőeljárást indítottak. A
vád képviseletét a Pesti Központi Kerületi Bíróság eljáró bírójának
felhívása alapján az ügyészség vette át. A bíróság
elmeorvosi-szakértői vizsgálatot rendelt el Borbély József
tekintetében, aki a vizsgálat időpontjában megjelent igazolt módon,
majd miután 20 perc után nem érkezett meg a szakértő, eltávozott a
helyszínről.
Másnap 2012. december 7-én Kajtor Gergely eljáró bíró ügyészi
indítvány nélkül az eljárási cselekményeken való részvétel
biztosítására hivatkozással elrendelte Borbély József előzetes
letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozat hozataláig és
ideiglenes elmeállapot megfigyelését az Igazságügyi Megfigyelő és
Elmegyógyító Intézetben (IMEI), amelynek foganatosítására azonnal
sort kerítettek. Az érintett fellebbezésének elbírálására a napokban
kerül sor, dacára annak, hogy a törvény soron kívüli eljárást ír
elő.
Idén január 2-án Borbély József egészségi állapota megromlott,
agyvérzésre utaló tünetek merültek fel, ezért őt január 7-én
átszállították a tököli rabkórházba. Zagyva György Gyula
képviselőtársunk ma meglátogatta: állapotát és ellátását immár
kielégítőnek találta.
Az előzetes letartóztatásnak rágalmazási ügyben, ilyen körülmények
között történő elrendelése sérti a büntetőeljárási törvény vonatkozó
rendelkezéseit, mivel a bíró által hivatkozott indok nem állt fent
az elrendeléskor figyelemmel arra, hogy Borbély József nem vonta ki
magát egyetlen eljárási cselekmény alól sem, és az ügy összes
körülményére tekintettel a kényszerintézkedés megtorló jellegűnek,
büntetést előrehozónak minősül, ráadásul rágalmazás esetén az
állandósult bírói gyakorlat szerint szabadságvesztést nem szabnak ki.
A foganatosítás kapcsán több, jogsértésre utaló körülmény merült fel
a csomaghoz jutás, telefonos kapcsolattartás engedélyezése és a
védővel való kapcsolattartás körében, továbbá a fogva tartott két
betegségének gyógyszeres ellátása, kezelése hiányos volt, ez utóbbi
vezethetett az állapotának megromlásához.
Mindezeken túlmenően - az általunk megkeresett védő tájékoztatása
szerint - az IMEI az ideiglenes elmeállapot-megfigyelés további 30
napos meghosszabbítását javasolta a bíróságnak.
Itt kell utaljunk arra, hogy Szabó Máténak, az alapvető jogok
biztosának tavaly októberi jelentése szerint az IMEI-ben gondozottak
elhelyezése, ellátása sérti az élethez, az emberi méltósághoz és az
egészséghez fűződő jogokat. Jelen ügyben az alapjogi biztos is
megkeresésre került.
Álláspontunk szerint az elmegyógyintézeti kezelés és megfigyelés
visszaélésszerű alkalmazása az európai jogállamisággal nem
egyeztethető össze, hanem a legdurvább diktatórikus időket idézi,
amikor ez közismerten kedvelt eszköz volt a "rendszer ellenségeinek"
kiiktatása érdekében.
Éppen ezért tartjuk fontosnak a jövőre nézve is, hogy a Borbély
József elleni eljárás a legnagyobb nyilvánosság mellett, a
törvénysértésre gyanút adó tényezők teljes kivizsgálása és a
jogszabályok maradéktalan betartása mellett történjék.
A fentiekre figyelemmel kérjük T. Legfőbb Ügyész Urat, hogy a
Borbély József ellen folyamatban levő büntetőeljárást (PKKB 31.
B.25.714/2010) és kényszerintézkedést a maguk egészében és a fentebb
felsoroltakat teljes körűen kivizsgálni szíveskedjék a
törvénysértések maradéktalan és azonnali megszüntetése érdekében.
Kérjük, hogy a vizsgálat eredményéről soron kívül minket és a
nyilvánosságot tájékoztatni szíveskedjen.
Budapest, 2013. január 8.
Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő, az EP LIBE (Szabadságjogi és Rendészeti) Bizottság tagja
Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő (az Emberi jogi bizottság tagja), a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője
2012. december 31. hétfő, 09:33
Kedves Barátaim!
Az Újév elején szeretnék néhány összefüggő, komoly gondolatot is megosztani Veletek az eddigi
európai parlamenti képviselői munkámról, s a jövő évi terveimről. Előtte azonban - Szilveszterre,
amikor talán kínunkban is nevetünk - egy rövidfilmet adunk közre Almási Lajos munkatársammal
arról, hogyan összegzik Leonidas, Hector és Pittpul terrier urak egy európai uniós tagállam egyik
településének helyzetét, s milyen tanácsaik vannak Magyarország és a gyöngyösi Duranda
fellendítésére. Szívből kívánok Boldog Újesztendőt minden munkatársamnak, harcostársamnak,
barátaimnak és ismerőseimnek - megköszönve mindazt a sok jót, amit 2012-ben kaptam tőlük.
A televízióból értesültem róla, hogy miután a mai diáktüntetések során a rendőrség három egyetemistát előállított, Ön azonnal a Szalay utcai rendőrkapitányságra sietett, hogy az esettel kapcsolatban felvilágosítást kérjen. Mi több, a Demokratikus Koalíció jogásza felajánlotta segítségét az érintett diákoknak. Noha sajátos helyzetnek tartom, hogy a szemkilövetésekről, rendőri brutalitások és önkényes fogvatartások tömegéről, valamint jelentős számú koncepciós büntetőeljárásról elhíresült Gyurcsány Ferenc pártja az, amelyik most élenjár a gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatos jogvédelemben, tudomásul veszem, hogy az élet néha ilyen bizarr helyzeteket produkál.
Engedje meg, hogy jogvédő munkájukhoz figyelmébe ajánljam a Civil Jogász Bizottság jelentését a 2006. őszi tömeges rendőri brutalitásokról, a gyülekezési joggal szembeni állami jogtiprásokról, továbbá az Országgyűlés által elfogadott jelentéseket egyfelől a 2006. évi tömeges állami jogsértésekről, másfelől a 2002-2010. közötti szintén tömeges (állami, rendőri és egyéb hatósági) jogsértésekről. Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt a gyülekezési jog gyakorlásának szinte minden megnyilvánulását, azaz minden tüntetést, demonstrációt könnygázzal, gumibotokkal, a rendőrségre illetve a gyülekezési jogra vonatkozó alapnormák kirívóan durva megsértésével fojtottak el. A bíróság ezekről sorra állapította meg, hogy jogellenesek voltak, sorra mentette fel az ártatlanul eljárás alá vontakat, s ítélt meg jelentős kártérítéseket. Az Ön pártelnökének, illetve az ő kormányának (jogtiprásai) jóvoltából tehát kikristályosodott egy komoly, részletes és alapos joggyakorlat Magyarországon a gyülekezési jog területén. Javaslom Önnek és a Demokratikus Koalíció jogvédő babérokra pályázó tagjainak vagy szimpatizánsainak, hogy alaposan tanulmányozzák e joggyakorlatot, bírósági gyakorlatot. Mi, az a több tucatnyi nemzeti jogvédő, akik a Gyurcsány terror idején rendszeresen tapasztaltuk a gyülekezési jog lábbal tiprását, védtük az emberi jogaikat gyakorolni kívánó tüntetőket már eddig is szívesen megosztottuk volna a tapasztalatainkat Önökkel – de erre minden esetben a rendőri és fogdai brutalitások, a koncepciós eljárások, a szemkilövetések tagadása, illetve bagatellizálása volt a válasz az Önök részéről. Amennyiben most úgy gondolják, hogy mégis szükség van a gyülekezési jog területén felhalmozódott tapasztalatokra, olvassák el alaposan a fenti kiadványokat, amelyek az Országgyűlés könyvtárában fellelhetőek, illetve látogassák meg a Nemzeti Jogvédő Szolgálat honlapját, ahol a szocialista kormányok alatt elkövetett durva emberi jogi jogsértéssel összefüggő számos jogeset megtalálható.
Természetesen az emberi jogok iránt elkötelezett jogvédőként elítélem a gyülekezési jog gyakorlásának jogellenes, önkényes korlátozását történjen az bármely párt, bármely kormány támogatásával, s nagyrabecsülök minden olyan jogvédő tevékenységet, amely az emberi méltóság és az alapvető jogok valódi tiszteletén, s az ezzel összefüggő hiteles elhivatottságon alapszik
Szerveződik a magyar ellenállás! Beszámoló Kajászóról L. Almási filmje
Azonos-e a nyugati és a magyar érdek az EU-ban?
Morvai Krisztina strasbourgi felszólalásai
2012. november 20.
Morvai Krisztina legfrisebb felszólalásai az Európai Parlamentben (2012. november)
Morvai Krisztina október 23-i beszédét a Hírtv Híradója szándékosan meghamisítva,
eltorzítva foglalta össze - vágatlanul megtekinthető itt:
MORVAI KRISZTINA:
NEMZETI ELLENÁLLÁST, SZABAD MAGYARORSZÁGOT!
Budapest Deák Ferenc tér, 2012. október 23.
BE KELL VINNI A TÖRVÉNYT A GETTÓKBA!
MORVAI KRISZTINA MISKOLCON
2012. október 22.
Prostitúcióra és cselédsorba kényszerülő magyar nőkről - Morvai az EP-ben
CIGÁNY - MAGYAR EGYÜTTÉLÉS ÉS BŰNÖZÉS VII. rész CIGÁNY SZOMSZÉDOK KÖZT...
Morvai Krisztina és Kőszegi M. László filmje
CIGÁNY - MAGYAR EGYÜTTÉLÉS ÉS BŰNÖZÉS VI. rész
EGYENRUHÁS BŰNÖZÉS, VAGY ÖNVÉDELEM?
Morvai Krisztina és Kőszegi M. László filmje
CIGÁNY - MAGYAR EGYÜTTÉLÉS ÉS BŰNÖZÉS II.rész.
TERMÉNYLOPÁSOK, GARÁZDASÁG, FÉLELEM...
Morvai Krisztina és Kőszegi M. László filmje
cc
CIGÁNY - MAGYAR EGYÜTTÉLÉS I. rész
PALI BÁCSI Morvai Krisztina és Kőszegi M. László filmje
CIGÁNY - MAGYAR KONFERENCIA ÉRPATAKON
EBÉDSZÜNET
2011. JÚNIUS 8.
Morvai Krisztina és Kőszegi M. László filmje